Elektronikus ellenőrző és szülői értekezlet
Kedves Szülők!
Elektronikus napló és elektronikus ellenőrző bevezetését a 2018/2019-es tanévtől kezdve a mi iskolánkban is kötelezővé tették.
Azt is meghatározták, hogy a papír alapú ellenőrző rendszeres vezetését csak a szülő írásos kérésére végezzük el. Ehhez segítségül gyermeke ellenőrzőjében egy felhívást talál, ahol kérheti a papír alapú ellenőrző további vezetését vagy elutasíthatja azt.
Az elektronikus ellenőrző eléréséhez több lehetősége is van (számítógép, tablet, telefon). Webes felületet és telefonra, illetve tabletre telepíthető programot is készítettek Önöknek, amin keresztül napra készen tájékozódhat gyermeke tanulmányi helyzetéről, hiányzásairól, dícséreteiről és elmarasztalásáról egyaránt. Ami viszont fontos, hogy az eszköznek internet hozzáférés szükséges, hogy az ellenőrző tartalmát Ön megnézhesse. A biztonság érdekében a belépéshez szükséges azonosítók és jelszavak csak személyesen vehetőek át iskolánkban. Önök az elektronikus ellenőrző tartalmát módosítani nem tudják, sőt elrontani sem. Közlendőiket ezek után is a papír alapú ellenőrzőben tudják megtenni. A további részletekről szülői értekezleten tájékoztatást adunk és kérdéseire is szívesen válaszolunk.
Szülői értekezletet 2018. szeptember 10-én, 17.00 órakor tartunk iskolánkban, ahol megjelenésére számítunk.