Menő menza - április

Táplálkozással összefüggő betegségek, allergia – Egészségnap 6. osztály, szituációs gyakorlatok a védőnő vezetésével

Program időpontja: 2019. április 10.

A védőnő irányításával megismerkedtek a gyerekek a helyes táplálkozás témában az energia egyensúly-, a túltápláltság fogalmával. Oktatófilm segítségével szembesültek  a túltápláltság és a rossz szokások, a reklám és a gyorséttermek okozta túl sok kalória bevitellel. Ezzel kapcsolatban csoportonként megbeszélést tartottak, ki kellett találniuk egy szituációt, amelyben társukat győzik meg kész érvekkel, képekkel arról, hogy meg kell változtatnia az étkezési szokásait. Következő feladatuk a nassolás káros hatásaival volt kapcsolatos. Szintén csoportokban dolgoztak: önállóan kellett összegyűjteniük, hogy szerintük milyen károkat okozhat a mértéktelen nassolás. Majd közösen megvitatták azokat, együtt döntöttek arról, hogy hogyan lehet kivédeni ebben az esetben a káros anyagokat, megbeszélték, hogy zöldségeket is lehet ropogtatni a chips-ek, csokik, rágcsák helyett. Készítettek különböző zöldség- és gyümölcssalátákat, amit el is fogyaszthattak. A témához kapcsolódóan  elsősegélynyújtással is foglalkoztak: beszéltek a félrenyelés, légút elzáródás esetében történő segítségnyújtásról, a stabil oldalfekvésről, újraélesztésről. Mindezeket a gyakorlatban is kipróbálták: az újraélesztést a próbababán, a többit társaikon. Úgy gondolom, hogy a gyerekek hasznos és fontos információkhoz jutottak hozzá ezen a napon, amit a színes, érdekes feladatok, gyakorlatok elvégzésével meg is jegyeztek. 

  
Nagyításhoz kattints a képekre!

Jól kifőztük! – Főzőverseny osztályok között osztályfőnökök vezetésével

Program időpontja: 2019. április 17.

Iskolánk tanulói a beérkezés után lázasan készülődtek a nap eseményeire. Az alapanyagok kiosztásával kezdtünk. Minden osztályból 2-2 tanuló érkezett a hozzávalókért, amit előre egyeztettünk az osztályfőnökökkel.  Az osztályteremben megbeszélték a higiéniai feltételeket, és nekiláttak a munkának. Ügyesen tisztították, hámozták, bontották leveleikre a zöldségeket, gyümölcsöket. Az osztályfőnökök megbeszélték diákjaikkal, hogy milyen formákkal fogják kidíszíteni a hidegtálaikat, így a megfelelő alakzatra kellett faragni, formázni a retket, a hagymát, a paprikát, a salátát, stb. Közben a saláták is készültek, lelkesen darabolták hozzá az alapanyagokat, és keverték rá az önteteket. A gyerekek a munkában nagyon megszomjaztak, ezért az őszi almaléből fogyaszthattak minden teremben. A hidegtálak díszítése irigylésre méltó lett. Úgy gondoltuk, hogy az étel készítéséhez szorosan kapcsolódik a terítés, tálalás is, ezért osztályonként az iskola ebédlőjében szépen meg kellett teríteniük a gyerekeknek. Az elkészült asztalokat minden tanulónk megnézhette, értékelhette. A jutalmuk pedig az volt, hogy elfogyaszthatták az elkészített ételeket. Mindenki megkóstolhatta a másik osztály ételét is. Sok kis diákunk sajnos nem találkozott még otthon ilyesfajta munkával, étellel, ezért úgy gondolom, hogy sikerült bennük felkelteni az érdeklődést a szép terítés, újfajta ételek iránt.

  
Nagyításhoz kattints a képekre!

  
Nagyításhoz kattints a képekre!

  
Nagyításhoz kattints a képekre!

  
Nagyításhoz kattints a képekre!

  
Nagyításhoz kattints a képekre!

Az egészség mindenek előtt - Az egészséges életmód népszerűsítése a nagydobszai iskolában EFOP-1.8.5-17-2017-00246