Az NTP pályázat lezárása

„Színház az egész világ”

Pályázati azonosító: NTP-INNOV-22-0215

A 2022/2023-as tanév során az NTP – Színház az egész világ… pályázatunkban 16 diák és 4 segítő pedagógus dolgozott együtt. Programunk célja az volt, hogy tanulóink kipróbálják magukat az ének, tánc, kommunikáció- színjátszás területén. A program megvalósításába bevontuk a szülőket, és együttműködő partnereinket. A következő rendezvényeken mutathatták meg tanulóink tehetségüket: 

  • Szüreti Fesztivál - A Nagydobsza Község- és Közösségfejlesztő Egyesülettel együttműködve valósult meg a program. 
  • Adventi hangverseny 
  • Vidám iskolai percek - Tanulóink az iskolai életből vett pillanatképeket, vicces eseményeket mutattak be első színdarabjukban. A bemutatón a szülők is részt vettek.
  • Talpasház Pajtaszínház amatőr színjátszócsoport előadásának megtekintése. Diákjaink a felnőtt színjátszókkal eszmecserét folytattak, és betekintést nyertek a kulisszák mögé.  
  • Tanulmányi kirándulás Bikal – Három különböző stílusú elődadás megtekintése: Megismerhették Ugi mama praktikáit, bűbájait, varázsigéit. Tücsök és a hangya zenés játékot az ismert La Fontaine mese alapján, sok interakcióval és zenével, játékkal. Lovagi tornát láttak, ahol a lovagok megmérették magukat különböző fegyvernemekben.
  • Figura Ede előadóművész műsorának megtekintése: A madárijesztő szerelem című zenés mesejáték. Az előadás során interaktív módon bevonta a gyerekeket műsorába, majd gitárjátékával búcsúzott.
  • Zselici Művészeti Fesztivál – Színdarab bemutatása. A Szigetvári Vigadóban bemutatott előadásunk kiemelt arany minősítést kapott.
  • Tojásmese című népmese előadása. Iskolánkban idén első alkalommal rendeztük meg tanév végén a Művészeti Fesztiválunkat. Azon tanulóink léptek fel, akik a tanév során valamilyen művészeti előadásra készültek – ének, tánc, vers és színdarabunk. 

 

 

  

Szeretettel: Iskolapercek