Sherlock Junior bűnügyi vetélkedő
Iskolánk végzős osztálya kettő csapattal indult a "Sherlock Junior" bűnügyi vetélkedőn, amelyet a Szigetvári Rendőrkapitányságon rendeztek meg 2023. október 12-én. Ezen a városi elődöntőn a gyerekek délelőtt oktatásban részesültek, majd több feladatban kellett ügyeskedni és megoldani egy bűnügyet.
Diákjaink a küldetés során
- nyomot kerestek,
- tanúkat hallgattak ki,
- házkutatást tartottak, ruházatot vizsgáltak át, gyanúsítottat bilincseltek meg és
- az ügy kapcsán felmerült észleléseiket összerakva oldották meg az esetet.
Mindemellett kipróbálhatták magukat lövészetben (lézerfegyver), íjászatban és megmutathatták ügyességüket az elsősegélynyújtásban is. Diákjaink beleláthattak abba, hogy milyen a rendőrök munkája, nyomok összegyűjtése és mennyre fontos a jól szervezett csapatmunka. A vetélkedő végén az NCIS Los Angeles csapat I. helyezést ért el, így jogot szereztek arra, hogy Pécsett a Baranya Vármegyei döntőn ők is részt vehessenek. Másik csapatunk, a Nyomozó palánták IV. helyen végzett. Minden versenyzőt Dr. Arató Attila r. alezredes, a Szigetvári Rendőrkapitányság vezetője tiszteletbeli nyomozónak nevezett ki.
A gyerekek nagyon jól érezték magukat, a vetélkedő hatására a pályaválasztásban számításba jött némelyeknél a rendőr szakma is.
NCIS Los Angeles tagjai:
- Herceg Enikő,
- Károlyi Luca,
- Pálfi Kitti és
- Kalányos Tibor.
Nyomozó palánták tagjai:
- Lakatos Kamilla,
- Molnár Leila,
- Kuti Milán és
- Varga Viktor.
Meséljenek tovább a képek...